slamo1950

    Rólam

    Slamovits Tibor, Slamo, Shadows Magic Band, ventures, spotnicks

    1950 -ben születtem Magyarországon, Miskolcon. Két testvérem van: nővérem Éva, és öcsém István. Apám nagyon korán meghalt, csak halvány emlékek maradtak meg bennem róla, Édesanyánk egyedül nevelt fel bennünket.

    A Palóczy utcai Általános iskola után Kazincbarcikára kerültem, ahol „ szerves vegyész” -ként végeztem 1967 -ben. A BVK -ban – ma Borsodchem – kezdtem el dolgozni, később munka mellett leérettségiztem, majd „vegyész technikus” végzettséget szereztem.

    1971 -ben megnősültem, feleségem Iglói Erzsébet. Miskolcon voltam két évet katona, leszerelésem után 1973 -ban Kazincbarcikára költöztem. Két gyermekünk született: 1975 -ben Tibor, 1980 -ban Edit.

    A zenével, gitározással 13-14 éves koromban kerültem kapcsolatba. Miskolcon sok jó zenekar volt a 60 -as évek közepén, ilyenek mint a Styx, Építők, Metall, Szénbányászati Tröszt. Rendszeresen jártam a hétvégi bulikra, próbáltam ellesni a legújabb slágerek akkordjait, szólóit.

     


    Az első zenekar, ahol mint szólógitáros játszottam, az a barcikai Vegyész Szakiskolában alakult, instrumentális számokat - Shadows, Spotnicks - majd később Beatles, Rolling Stones, Illés dalokat játszottunk. Az iskola nagyon komolyan vette a zenélésünket. Egy fiatal tanár, Magyar István volt a fő támogatónk, az Ő hathatós segítségével jutottunk hangszerekhez, az akkor itthon csúcsnak számító Jolana gitárokhoz.

    Az iskola elvégzése után a sajószentpéteri kultúrház támogatásával alakult meg a LUW együttes, itt együtt játszottam az öcsémmel Slamóval, ekkor ő basszusgitározott. Gyakran játszottunk a környező településeken, városokban, sok sikeres fellépésünk volt. A zenélésemnek a katonai behívó vetett végett 1971 -ben, ekkor az öcsém vette át a szólógitáros posztot, a LUW tovább élt, nagyon jó zenét játszottak

    István öcsém később a „bakancsos EDDA” zeneszerzője, szövegírója és gitárosa lett, majd a zenekar 1983 decemberi feloszlása után a NO együttesben ért el sikereket. István öcsém 2012 -ben végleg letette a lantot, Németországban él a családjával.

    Borsodchemben eltöltött 45 év alatt különböző beosztásokban dolgoztam, 2010 -ben mint „üzemvezető helyettes” kerültem nyugdíjazásra. Nagyon szerettem a munkámat, nagyon jó emberekkel dolgoztam, akikre a mai napig is szívesen emlékszem vissza.

    A munkával töltött években szinte alig volt gitár a kezemben, csak a családnak, és a munkának éltem. Már a 70 -es években megszerettem

     


    a modellvasutazást, rengeteg cuccot összevásároltam a hosszú évek alatt. Tudatosan arra készültem, hogy ha majd nyugdíjba megyek, egy nagy terepasztalt csinálok, ez lesz a hobbim! Aztán másképp alakultak a dolgok ! 2008 -ban egy Sopronban élő, korábban barcikai kedves zenész barátom - Kajdacsy Tibor - elküldött nekem egy CD -t, amin a The Shadows együttes legismertebb dalainak a kísérete (backing tracks) volt rajta. Arra biztatott, hogy kezdjek el újra gitározni, csináljak egy Youtube csatornát!

    Nem kellett túl sok biztatás: 2010 október 8. -án töltöttem fel dalt először a YT -ra, a Shadows együttes klasszikus dalával kezdtem a sort, a „Theme for young lovers” című számmal. Mára már közel 120 dalom van a Youtube -on, folyamatosan nő a feliratkozóim száma, és ezzel együtt a csatorna nézettsége is, mely mostanra elérte a 2,5 milliót. A legnépszerűbb dalom egy Spotnicks szám, az „Old spinning wheel”, ezt közel 350 ezren nézték már meg.

    Nagyon élvezem a hang, és a videó felvétel készítés folyamatát. Mivel teljesen kezdő voltam e téren, sokat kellett tanulnom, hogy egy jó elfogadható szintre emeljem a felvételek minőségét. A modellvasutas dolgaimat eladtam, az értük kapott pénzt hangszerek, és egyéb berendezések - erősítők, effektek, hangkártyák - vásárlására fordítottam. A felszerelésemet folyamatosan fejlesztem.

    2012 -ben eladtuk a kazincbarcikai lakásunkat, és Budapestre költöztünk, mivel gyermekeink és unokáink itt éltek. A lányom és családja, velük a legkisebb unokánk Noémi most Angliában él. A fiam Budapesten él és dolgozik, az első házasságából 3 unokánk van, két fiú és egy lány.

     


    2016 -ban az Atlas együttes legendás basszus gitárosa, Horváth György meghívott játszani a Shadows Magic együttesbe, így a Youtube zenélés, „szobagitározás” mellett most már az élőzenélés is visszajött az életembe, s nagyon szeretem.

    Slamovits Tibor, Slamo, Shadows Magic Band, ventures, spotnicks

    E weboldal célja az, hogy egy kis betekintést engedjen a zenei és videó felvételek készítésébe, és a Youtube csatornámon kívül itt is népszerűsítsem a gitárzenét.

    A zenekar weboldala: https://shadowsmagic.hu

    Soha nem lehetek eléggé hálás Kovacsics Andrásnak,

    kovacsics.hu

    Slamovits Tibor, Slamo, Shadows Magic Band, ventures, spotnicks

    a legendás OMEGA együttes első szólógitárosának, aki idejét nem kímélve elkészítette ezt a honlapot, és minden segítséget megad az oldal üzemeltetéséhez.

    Copyright © Tibor Slamovits

    by StartWebdesign 2018

    A gitárzene volt, van és örökké lesz.

     

    ingyenes webstatisztika

    Slamovits Tibor, Slamo, Shadows Magic Band

    Slamovits Tibor, Slamo, Shadows Magic Band